Csendesedj el és hallgasd a zenét:
"Jó néhány évvel ezelőtt a seattle-i paralimpiai játékokon 9 atléta (mentálisan vagy fizikailag sérültek) felállt a 100 méteres futás rajtvonalához. A pisztolylövés elhangzásakor megkezdődött a verseny, melyen, bár nem mindenki a lábán futva, de mindannyian a célba törekedtek a beérkezés és a győzelem reményében.
A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton, és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi nyolc versenyző hallotta sírást, lelassított, és hátranézett. Majd mindenki megállt, és visszafordult... mindegyikük. Az egyik Down-kóros leány leült mellé, megpuszilta, és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak, és együtt sétáltak be a célba. A stadionon pedig a nézők felálltak, és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik a történteket."
A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton, és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi nyolc versenyző hallotta sírást, lelassított, és hátranézett. Majd mindenki megállt, és visszafordult... mindegyikük. Az egyik Down-kóros leány leült mellé, megpuszilta, és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak, és együtt sétáltak be a célba. A stadionon pedig a nézők felálltak, és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik a történteket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése